szél

Mész az utcán. Teljesen kihalt minden, csak a szél süvít végig a néptelen tereken. Egy ajtó nyikorog valahol, egy kapu csapódása hasít a csendbe. De Te csak mész tovább, a kissé kísérteties, ember nélküli éjben. Kezeidet a zsebedbe fúrva lépdelsz tovább és tovább. A szél simogatja arcodat; rossz is lehetne, de nem az. Mert Te csak mész töretlenül, Neked barátod a szél. Kisöpri lelked eldugott sarkaiból a piszkot, kisimítja arcod sűrű ráncait. Megnyugvást hoz és békét. Elviszi bánatodat magával a végtelen éjszakába.

Neya